Hejhó:)
Itt is van a prológus. Néhány rész nagyon fura volt nekem, szóval egy sort, vagy talán annyit sem, de kihagytam belőle. Mielőtt még valaki rám mordulna nem túl kedves hangnemben, az eredeti íróval megbeszéltem mindent.
Jó olvasást mindenkinek :)
_______________________________________________________
Prológus
Fülig szerelmes vagyok. Niall mindenhogy tökéletes. A kék szemei, a festett szőke haja (amit én színezek három havonta), halvány, sápadt bőre, a testalkata… egyszerűen tökéletes.
És a legjobb, hogy ő az enyém. Két éve kezdtünk randizni. Ha érdekel, én voltam az, aki elhívta őt. Ő nem olyan ember, aki elhívna bárkit is. Ő nem olyan ember, akit érdekel a szerelem.
De én tudom, hogy érdekli. Mindig, mikor megszólítom, látom a csillogást a szemeiben. Ő szeret engem. De néha megkérdezem magamtól, ő… tényleg szeret engem? Elég jó vagyok neki?
Úgy értem, mi nem szexelünk, szóval azt hiszem, nem vonzódik hozzám szexuálisan (ami miatt én nagyon szomorú vagyok, csalódtam magamban, amiért ilyen nyomi vagyok, és nem szexi). És még sosem csókolóztunk. Persze, megpusziltam már az arcát, és nem, ő nem puszilta meg az enyémet, soha nem ölel vissza. Nem érintettük össze az ajkainkat. Soha. Nem is súrolták az ajkam. Semmi. Nada.
Oké, néha ez tényleg zavar, nagyon. De szeretem, és mindent megteszek érte. Ha ez azt jelenti, hogy várnom kell, akkor várok.
Tehát, most itt állok a kórház előtt, és várom, hogy Niall kijöjjön. Nem, Niall nem beteg, valójában ő a legjobb sebész a városban. Nagyon okos, és egy nagyszerű orvos.
Néha arra gondolok, miért jár egy olyan fősulissal, mint én? Jó, közel vagyok a diplomához. Ez a harmadik évem a főiskolán. Még egy év, és befejezem a Performing Arts iskolát.
Niall nem öreg hozzám, csak két évvel idősebb nálam. Valójában, kétszer jártam a tízediket. Nem vagyok túl jó a suliban, nehéz odafigyelnem. A gondolataim egyszerűen elkalandoznak az órákon, arra gondolok, hogy hamarosan hazajövök és látom az én hercegem.
Egyszer csak megláttam kijönni az ajtón, lábujjhegyre álltam és integettem neki. De hirtelen megálltam, egy lány sétált ki vele. A baj csak az, hogy Niall mosolygott és nevetett.
Összeráncoltam a homlokom. Sosem mosolyog, mikor velem van. Megölelték egymást, Niall elköszönt a lánytól, majd felém vette az irányt.
„Szia, Niall” köszöntem.
„Szia, Harry, mehetünk haza?” kérdezte, beugorva az autóba. Ráharaptam az ajkamra.
Idáig sétáltam a sulitól a hidegben, és nem aggódik? Vettem egy mély lélegzetet, majd kifújtam. Nem húzom fel magam. Talán csak stresszes a munka miatt.
De ahogyan RÁ mosolygott. Én akartam azt, nem ő jár vele, mégis rá mosolygott.
Szerintem ez nem fair, de szeretem őt. És tényleg nem akarom elveszíteni. Remélem, igazam lesz. Remélem, valóban szeret.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése