2014. december 30., kedd

4. fejezet

Helloooooo:)
Ezzel a fejezettel szeretnék mindenkinek tökéletes szilvesztert, illetve sikerekben gazdag új évet kívánni!
Egyenlőre nem tudni, hogy a jövő évben milyen rendszerességgel fogom, fogjuk tudni hozni a részeket. Nagy mértékben függ a felvételire való készüléstől, sajnos. De igyekszem majd valami rendszert belevinni, mert akkor senki nem marad le semmiről :)
Szóval Boldog Új Évet Kívánok, és jó olvasást :)
xx

_________________________________________________________

Negyedik fejezet


„Niall! Fáj a fejem!” panaszkodtam. Hallottam, ahogy Niall idegesen nyög és kijőve a konyhából elém térdel.

„Még mindig fáj, nem tudom miért” mondtam. Niall megforgatta a szemét.

„Ez történik, ha nem veszed be a gyógyszert” mondta. Nyöszörögtem és felé nyúltam, de ő csak felállt.

„Harry, a te hibád hogy hiányzom a munkából” mondta Niall. Kifújtam a levegőt.

„Az viszont nem az én hibám, hogy nem jöttél értem, és hagytad, hogy az esőben sétáljak. Egyedül” mondtam. Niall sóhajtott és visszatérdelt elém.

Megforgattam a szemeim és megfordultam, háttal neki. Fogadok, azt fogja mondani, hogy megzavarodott a vendége miatt. Vagy volt még valami munkája, de inkább az a hülye, hibátlan csaj miatt volt ez az egész. Ittam egy kis teát a bögréből, amit Niall vett nekem karácsonyra.

„Nézd, Harry. Bocsánatot kérek. Ez tényleg egy hatalmas vétek volt, és sajnálom.” mondta Niall. Gyorsan megfordultam és ránéztem. Azt mondta, sajnálja… nekem… és most néz rám, várva a megbocsátást…. olyan tökéletes!

„Re.. uh, rendben van” mondtam lesokkolva. Felállt, és kisétált a konyhába, újra. Felültem, a dübörgő fejfájás szúrta a fejem. Niall gyorsan visszajött a nappaliba egy tablettával és egy pohár vízzel.

„Itt van. Ez a kis pirula mindent jobbá tesz” mondta a gyógyszert fogva. Nyöszörögtem és elnéztem.

„Harry, ha nem veszed be, a fejfájás soha nem fog elmúlni” mondta Niall.

„Nem akarom. Meg fogok fulladni.” mondtam. Niall feszülten nyögött.

„Harry. Most mondom utoljára. Nyeld. Le. A. Gyógyszert.” mondta Niall. Elvettem a tablettát, és sokáig csak néztem.

Komolyan sosem szerettem a tablettákat. Egyszer majdnem megfulladtam tőle, mikor gyerek voltam. Niall tudja, mégis tablettát hozott. Nos, talán azért mert túl nagy vagyok már a folyékony gyógyszerekhez.

Betettem a gyógyszert a számba, megragadtam a poharat és gyorsan beleittam a vízbe. De volt egy aprócska bökkenő: a pirula szó szerint a torkom közepén ragadt.

Megpróbáltam kitisztítani a torkom és nyelni, de ott maradt. Elkezdtem fuldokló hangot kiadni, miközben próbálkoztam, de nem mozdult. Niall megforgatta a szemét és erősen megütögette a hátam, amivel elérte, hogy kiköpjem a tablettát.

„Olyan szerencsétlen vagy” mondta Niall. Gyengén elmosolyodtam

„De te így szeretsz?” mondtam reménykedve. Ő csak érzelemmentesen bámult rám. Semmi. 

Felállt, morgott egy mindegy-t az orra alatt.

Mindegy? Ez azt jelenti, hogy igen? Vagy talán, hogy nem érdekli? Nem? Igen?!

Ez egy olyan dolog, amit sikerült megfigyelnem, mióta randizni kezdtünk. Ő soha, soha nem mondja, hogy igen. Mindig csak nem, mindegy, amit csak akarsz. És hogy bocsánatot kérjen? 

Ez pedig olyan, amit tényleg nem várhatok el.

És tulajdonképpen velem töltötte az éjszakát. Vagyis inkább a padlón. Felkeltem, és csak annyit láttam, hogy a földön alszik. Azt  mondta, nem alszik velem a kanapén mert beteg vagyok. De ez nem azt jelenti, hogy elfelejtem, mi történt előző este, ami megváltoztatta az életem.

Ujjaival megérintette a kezem. Az enyém köré fonta a kezét. Fel akartam kelni, de túl álmos voltam, ki voltam készülve. De úgy éreztem, ha beszélni akarnék vele erről, megharagudna és kiabálni kezdene.

Csak azt kívántam, hogy legyen minden normális. Csináljuk azt, amit a normális párok szoktak. Ölelkeznek, fogják egymás kezét, csókolóznak, együtt vannak, míg mi pont az ellentéte.

„Aludnod kéne, ha azt akarod, hogy elmúljon a fejfájás” mondta Niall, elsétálva előttem, leülve a kisebbik kanapéra.

„De nem vagyok álmos” mondtam duzzogva. Megdörgölte az arcát a kezeivel, feszült volt.

„Összesen két órát aludtam miattad. Mennem kéne dolgozni, de ehelyett én itt vagyok, és vigyázok egy kisgyerekre. Felidegesítesz. Komolyan, betegen rosszabb vagy.” mondta Niall.
Áu. Ez azért durva volt.

„Bocsi” mondtam, visszafeküdtem a kanapéra, és elfordultam. Nagyon fájt, amit mondott. Tényleg ilyen rossz vagyok?

„Megyek, lepihenek” morogta, kisétálva a szobából.

Néha kíváncsi vagyok, mit gondol rólam. Viszont szeret? Vagy utál? Idegesítő vagyok? Jó, ez a kérdés azt hiszem már meg van válaszolva.

De van valami, amire azóta kíváncsi vagyok, mióta együtt vagyunk… ha nem szeret, miért maradt velem?

___________________________________


„Szeretlek, Harry” mondta Niall a szemembe nézve. A világ megállt körülöttem szavai miatt.

„Én is szeretlek!” válaszoltam. Közelebb hajolt, hogy összeérintse ajkainkat.

 „Harry, kelj fel!” rázott meg Niall. Kinyitva a szemem egy álmos Niallel találtam szembe magam. Aranyos volt, és meglehetősen szexi.

„Mi van?” kérdeztem.

„Megint alva jártál” közölte. Körbenézve megláttam, hogy a szobánkban állok, az ágyunk előtt. A nappalitól egészen idáig elsétáltam.

Gyerekkorom óta alvajáró vagyok. Sosem tudtam kontrollálni. Gyakrabban járok alva, mióta Niallel randizni kezdtünk. Ez azért elég fura. Anya azt mondta, Niall miatt kezdtem megint alva járni. Mindig próbál rávenni, hogy szakítsak vele, de ez nem fog megtörténni. Soha.

„Bocsi, ha felébresztettelek” mondtam. Niall bólintott.

„Minden oké” mondta visszasétálva az ágyhoz, és elfeküdt.

„Alhatok itt ma este?” kérdeztem.

„Amíg tudsz távolságot tartani” mondta. Szélesen elmosolyodtam, és az én oldalamra sétálva eldőltem az ágyon.

Tartottam a távolságot, de ujjaimat így is övéire fontam. Szerettem fogni a kezét. Melegséget éreztem olyankor.

Niall persze nem reagált, de valami megdöbbentett. Mikor alvást színleltem, éreztem, hogy az ágy megmozdul.

Erősen próbáltam csukva tartani a szemeim. Egy lágy, finom puszit éreztem a homlokomon, aztán hüvelykujjával megsimította a kezem, miközben összefonta az ujjainkat. De persze, ez után rögtön elaludtam.

2 megjegyzés:

  1. Szia, kitettelek cserének! :)
    Amikor pedig megláttam, hogy a Steps to his heart-ot fordítod, hát majdnem felsikkantottam! Imádom ezt a fanficet :D Nagyon örülök, hogy lefordítod, már nem is tudom, hányszor olvastam.
    Így tovább!
    Kaede. xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      Igen, igen, azt hiszem, nálad láttam egy ez alapján íródott történetet, megnyitottam az angolt, és magával ragadott.
      Én csak egyszer olvastam el, de így, hogy fordítom, tüzetesen át kell rágnom magam az egészen, és rengeteg dolog feltűnik, amit elsőre nem vettem észre, vagy nem úgy értelmeztem. De így csak jobban tetszik :D
      Köszönöm a biztatást, imádom a blogod egyébként!!
      xxHöri

      Törlés