2015. február 3., kedd

12. fejezet

Hejhóóó:)
Végre-végre sikerült nekem is belevetni magam a fordításba. És tapsot nekem, ez volt az első olyan rész, amiben Yume az átolvasásnál nem talált abszolút semmi hibát :D
Nagyon szépen köszönjük a több, mint 2000 megtekintést, a 7 feliratkozót, valamint a kommenteket, hihetetlenek vagytok :)
Jó olvasást! :)
xxHöri


________________________________________________________

Tizenkettedik fejezet

Biztosan álmodom. Ez nem lehet valós. Aludtam, de éreztem, hogy valaki simogatja az arcom.

Talán Niall volt.

Ez lehetetlen. Nem lehetett Niall. Ő nem tenne ilyet. Biztos csak képzeltem. Kicsit kinyitottam a szemem, de a szemhéjaim nehezek voltak, én pedig álmos.

Nem láttam sokat, de hallottam Niall légvételeit.

„Aludj csak, szerelmem” suttogta, megcsókolva a szám sarkát.

Pontosan ebben a pillanatban a szemeim kikerekedtek, és gyorsan felültem az ágyban. De minden teljesen más volt.

Reggel volt, és Niall nem volt mellettem.

Álom volt? Csak képzelegtem? Olyan igazinak tűnt. Mintha a valóság lenne.

Kimásztam az ágyból, és a konyhába sétálva láttam Niallt, ahogy teát iszik miközben valami papírmunkát csinál.

„Reggelt” mondtam, hangom rekedt és nyűgös volt. Igen, reggelente a hangom pont az ellentéte az általánosnak. Nem tudom, miért, de így van.

„Reggelt” válaszolt Niall, figyelmen kívül hagyva engem. Sértődötten vettem elő egy tálat a gabonapehelynek.

„Mi a baj?” kérdezte Niall. Megforgattam a szemem ahogy a szekrényhez mentem, hogy elővegyem a müzlit.

„Semmi” morogtam.

„Látom, hogy valami zavar, és szeretném tudni, mi az.”

„Azt mondtam, semmi!” mondtam megint, felidegelve magam a tényen, miszerint Niall nem akar békén hagyni.

„Harry” szólt Niall. Tényleg nem akartam, hogy mérges legyen. Megfordultam és rámeredtem.

„Nem tudom, csak álmodtam valamit, vagy nem tudom, hogy álom volt-e, de úgy bántál velem, mintha szeretnél!” csattantam fel. Tulajdonképpen mérges voltam. Nem fair, hogy  Niall csak az álmaimban, meg a képzeletemben szeret engem az igazi élet helyett.

Visszafordultam és kiengedtem a levegőt, amit eddig bent tartottam. Komolyan kezdek belefáradni.

Hallottam, ahogy Niall széke végigkaristolja a padlót, és a lépései egyre közelebb jönnek. Aztán megéreztem egy testet magam mögött. Niall.

„Belefáradtam, hogy ez csak a képzeletem. Azt akarom, hogy igazi legyen. Hogy a szerelmünk a valóságban is létezzen, ne csak álmodozzak róla.” mondtam. Hallottam Niall sóhaját, majd közelebb lépett.

„A szerelemben nincsenek olyanok, mint a képzelet” mondta Niall.

„És a múlt este nem álom volt” súgta a fülembe, mielőtt lágyan megcsókolta az arcom.

Szemeim kikerekedtek, és éreztem, hogy elpirulok, mikor eltolta magát tőlem.

„Elmegyek a postára. El kell küldenem pár levelet anyukámnak” mondta mielőtt kisétált a konyhából.

Ez most tényleg megtörténik, vagy megint képzelgek?

_____________________________________________________________________

A csengő megszólalt, én pedig felálltam, hogy kinyissam. Ki lehet az?

Kinyitva az ajtót Kate mosolygott rám szélesen, míg Jake, aki mögötte állt, rámeredt.

„Szia, Harry!” köszönt Kate miközben beléptek.

„Naaaaaaaaaaagyon sokat kell ma tanulnod!” mondta Kate izgatottan. Jake megforgatta a szemét és leült a kanapéra.

Kate megragadta a kezem és lehúzott maga mellé a kanapéra.

„Na most, tudom, hogy kényelmetlen lesz neked, de ez azért van, hogy kicsit felrázzuk a kapcsolatotokat Niallel” mondta Kate, mire zavartan ráncoltam a homlokom.

Elmosolyodott és megfogva a táskáját elővett két banánt. Mi van?

„Miért van nálad banán?” kérdeztem. Hallottam Jake kuncogását magam mögött, Kate pedig mosolyogtt.

„Te, barátom, meg fogod tanulni, hogyan kell örömet szerezni egy férfinak.” 

A szemeim kikerekedtek, Kate pedig vigyorgott és felém nyújtotta a banánokat.

„Mutasd meg, mit tudsz, Styles……….”

______________________________________________________________________

„Harry! Nem! Kicsit mélyebben!” mondta Kate. Összeszorítottam a szemem, miközben öklendeztem. Kate megforgatta a szemét, Jake pedig kint volt a teraszon, mert azt mondta, ez túl vicces ahhoz, hogy nézze.

„Harry! Emlékezz, ne menj túl mélyre, de azért elég mélyre, oké?” kiabált Kate. Az én fuldokló hangjaim és Jake hangos nevetése túl sok volt ahhoz, hogy halljam őt.

Öklendeztem még egyszer, mire Kate megforgatta a szemét.

„Ne legyél drámakirálynő, Harry!” kiabált.

Tovább fuldokoltam, de a szemeim kikerekedtek, mikor meghallottam az ajtó nyitódását. Csak remélni tudtam, hogy Jake volt.


„Mi a franc folyik itt?”

9 megjegyzés:

  1. Imádoooooooooom !!!!!!!!!!!
    Valami eszméletlen jóóóóóóóóóóó !!!!!!!!!!
    Kiváncsi vagyok mi sül ki belőle !!!
    Hamar a kövit !!!!!!!
    Üdv.Vivi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük, hogy itt vagy, és örülök, hogy tetszik :)
      Igyekszünk, ahogy kész van, hozzuk :)
      xxHöri

      Törlés
  2. Szia. Nagyon szeretem a blogod, imádom minden egyes részét. Remélem minél hamarabb lesz rész mert már nagyon várom.
    Lillaxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük, de az érdem az eredeti íróé :) Mi csak a magyar változatok hozzuk Nektek, de örülünk, hogy tetszik!
      Sietünk az újjal :)
      xxHöri

      Törlés
  3. Hi-hi ^•^ Niall drágám elhiszem, hogy szereted, de ezt egy kicsit jobban is ki lehetne fejezni :*
    Köszönöm, hogy fordítjátok ezt a történetet. Színt visztek az unalmas napjaimba :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, Niallnek van még mit tanulnia ezen a téren :D
      Örülünk, hogy örömet okozunk vele :)
      xxHöri

      Törlés
  4. Hey! imádom! Harry olyan aranyos hogy mindent megtesz csak hogy Niall kedvebe járjon. Remélem minél hamarabb lesz kovit mert már nagyon várom. Egy napot tudsz minda hogy kb. mikor lesz új ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én már készen vagyok vele, innentől már Yume-től függ, hogy mikor tudja átnézni :) szerintem holnap felrakom, ha minden jól megy :)
      Ne haragudjatok, hogy sokat kell rá várni, de ez a hét nehezebb, mint gondoltam.
      Köszönjük, hogy olvasod :)
      xxHöri

      Törlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés