2015. február 12., csütörtök

13. fejezet

Sziasztok!
Nem illene, de most Yume jóváhagyása nélkül teszem közzé, mert szerintem ő már alszik, vagy még otthon sincs. Minden esetre, nem volt még ideje átnézni, viszont a kommentek alapján Ti már nagyon várjátok :) Ennek szerintem én örülök legjobban, nagyon hálás vagyok nektek! Ez után, szinte biztos, hogy követelni fogjátok a következőt, mert bár rövid rész, elég eseménydús. Mégis azt kell mondjam, ez is Yume drágámtól függ, mivel lefoglalta a következőt. :D
Jó olvasást! :)
xxHöri

_________________________________________________________________


Tizenharmadik fejezet


„Mi a franc folyik itt?”

Gyorsan kiköptem a banánt, ahogy Niall zavartan és sokkoltan nézett rám. Kínosan nevettem, Kate pedig próbálta nem elnevetni magát. Jake ugyanaz a fasz maradt, és hangosan röhögött a teraszon.

„Ni-Niall! Milyen korán hazaértél!” mondtam idegesen ahogy felálltam.

„A postán voltam, nem dolgozni” mondta. A szám o alakot vett fel, idegesen nevetgéltem ahogy a tarkómat vakartam.

„Én-uhm.. nekem mennem kell” mondta kínosan Kate. Szúrósan meredtem rá.

„Itt ne merj hagyni!” mondtam. Kate somolygott.

„Ahogy mondtam, mi a franc történt itt?” kérdezte Niall. Csendben maradtam, de Kate, a hülye ebben a szobában, felállt és kinyitotta azt a nagy száját.

„Csak tanítottam valamit Harrynek” mondta Kate. A körmeimet rágtam ahogy Niall és Kate egymást bámulták. Niall úgy nézett, mintha nem hinne neki, míg Kate önelégülten nézett rá, mintha ő lenne a legjobb, pedig nagyon nem az.

„Mit tanítottál neki?” kérdezte Niall. Kate dobbantott és Niallre nézett.

„Nem egyértelmű? Megmutattam neki, hogyan kell szo-”

„Kate!” figyelmeztettem. Kate megfordult és rám nézett, majd elmosolyodott.

„Igen Harry?”

„Ne. Léci” mondtam rá meredve.

„Okés főnök. Amúgy, Harry. Én és Jake megyünk este egy buliba, és meg akartam kérdezni, hogy akarsz jönni?” kérdezte Kate. Felvidultam ettől a szótól. Buli. Soha nem voltam még egyen sem, úgyhogy most szeretnék menni.

„Oké, megyek!” mondtam izgatottan. Kate elmosolyodott, és összecsapta a kezeit.

„Szuper! Menj készülni, hétkor felveszünk!” mondta Kate. Bólintottam, ő pedig mosolyogva kisétált a házból.

Az első partim. Ez lesz életem legjobb estéje. Táncolni fogok, nevetni, és talán egy kicsit részeg is leszek. Nagyon jó lesz!

„Nem mész” mondta Niall. Összeráncoltam a homlokom, és ránéztem.

„De igen” mondtam. Megrázta a fejét és bement a dolgozószobába. Felálltam és utána sétáltam, így láttam, hogy a papírjait pakolja a fiókokba.

„Menni fogok, Niall. Akár tetszik neked, akár nem.” mondtam. Niall becsapta a fiókot és felém fordult.

„A bulik mindig veszélyesek, Harry. És a veszély fájdalommal jár” mondta Niall. Ez megmelengette a szívemet, de idegesített, hogy Niall nem enged el. És ahogy észrevettem, Niall az utóbbi időben túlságosan védelmező. Idegesítő, de ugyanakkor cuki is.

„Vigyázok magamra. Megígérem. Óvatos leszek. Kérlek, engedj el!” könyörögtem. Megrázta a fejét és elfordult.

„Akkor is megyek. És semmit nem tudsz tenni, hogy megállíts!” csattantam fel, és kisétáltam a szobából.

Elkészülök a bulira, elmegyek, és jól fogom érezni magam.

_____________________________________________________________________

Hallottam egy dudálást kintről. Gyorsan felpattantam és konkrétan rohantam a bejárati ajtóhoz

Niall éppen zuhanyozik. Még mindig azt mondja, hogy ne menjek, de én akkor is menni fogok.

Kinyitottam az ajtót, majd becsuktam és bezártam magam mögött, aztán az autóhoz futottam.

„Szevasz, Harry! Izgatott vagy az este miatt?” kérdezte Kate.

„Persze! Ez az első ilyen alkalmam!” mondtam.

„És az én küldetésem, hogy ez legyen a legjobb is!” mondta Kate. Bólintottam és elmosolyodtam. Olyan izgatott vagyok!

A távolban már láttam a nagy házat, villogó fényekkel. A ház hatalmas volt, és rengeteg ember volt ott.

„Itt vagyunk!” mondta Jake. Kate és én gyakorlatilag kiugrottunk az autóból, és beszaladtunk a buliba.

Nem tehettem róla, de zilálni kezdtem, mikor beléptünk. Tele volt emberekkel, mindenki táncolt és ivott.

„Menjünk inni!” kiabált Kate, a zene betöltötte a házat. Bólintottam, és a bárhoz sétáltunk.

___________________________________________________

Két órája itt vagyunk, és ez életem legjobb napja!

„Hé, Harry! Csatlakozol?” kérdezte Jack, egy srác, akit alig pár perce ismerek. Odamentem, hogy lássam a táskát tele cigivel és drogokkal.

„Bocsi, Jack, de nem drogozom” mondtam idegesen. Jack nevetett és megrázta a fejét.

„Nem is kell” mondta. Hálásan elmosolyodtam és bólintottam. Éreztem, hogy a légvételeim rövidebbek lesznek a körülöttem lévő levegőtől.

Cigarettafüst mindenhol. Enyhén köhögni kezdtem, de ez hirtelen átfordult köhögő rohamba.

„Haver, jól vagy?” kérdezte Jack. Éreztem, hogy elakad a lélegzetem. Jaj, ne. Asztmás roham.

Keresgélni kezdtem a zsebemben az inhalátoromat, aztán eszembe jutott, hogy otthon hagytam.

Idegesen rohangáltam a szobában, segítséget keresve.

„Harry?! Jól vagy?” kiabált Kate felém szaladva. Megráztam a fejem, ahogy kis világító pöttyöket láttam magam körül.

„Harry?” hallottam Jake kérdését. A padlóra estem.

„Harry!! Valaki hívja már a 9/11-et!” hallottam Kate kiabálását. Próbáltam lélegezni, de csak ziláltam.

„Harry maradj velem…” mondta Kate de a hangja elcsuklott.

Láttam, hogy mozog a szája, de nem jön ki hang.

Hallottam valami csengő hangot a fülemben, körbenézve minden fényesebb lett és összefolyt.

Az egész testem nehezebb lett. Megpróbáltam felemelni a kezeim, de nem sikerült. Fáradtnak éreztem magam, mintha aludni akarnék.


A szemhéjaim lassan lecsukódtak, és abban a pillanatban minden megállt és elsötétült.

8 megjegyzés:

  1. Hi-hi :)
    Ni mennyire aggódik Harryért ♥ Olyan cukik lennének együtt *-* Szeretném őket megölelni ^_^
    Köszi, hogy hamarabb hoztad a rész, reméljük Yume baba nem haragszik :) :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Yume gépe most nincs használható állapotban sajnos, úgyhogy akár haragszik, akár nem, nincs mit tenni :D
      Szerintem is nagyon aranyosak, és egy Storan ölelés valóban nem lenne rossz :))
      Amint kész vagyok egy résszel, hozom :) a következő is érkezik hamarosan :)
      xxHöri

      Törlés
  2. Ahhhh. Imádtam. Olyan édesek együtt! Niall remélem meg fog neki bocsátani amiért ilyen kis engedetlen. Hozd hamar a kövit már nagyon várom!
    Lillaxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is nagyon szeretem őket így együtt :)
      Már elkezdtem a következőt, hozom ahogy tudom! :)
      xxHöri

      Törlés
  3. Szia. Nagyon cukik. Remélem Harrynek nem lesz semmilyen komolyabb baja. Imádtam. Hozd hamar a kövit már nagyon várom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A következőből minden kiderül :) vagy nem. haha :D
      Sietek ahogy tudok :)
      xxHöri

      Törlés
  4. Neeeeeeee! Harry! Ne! Tedd! Ezt! Velem!
    Kérlek életem,éld túl!
    Most találtam a blogra,fantasztikus fordítás! Nem nagyon olvasok Narry-t,de ez megfogott!
    Üdvözöl az új olvasó:
    CoolGirls

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük a dicséretet, és örülök hogy tetszik. Valamint azt is köszönjük, hogy feliratkoztál, nagyon sokat jelent :)
      xxHöri

      Törlés