17. fejezet

Helószia mindenki :)

Igen, még mindig én vagyok, de a következő részt már -ha minden igaz- Yume fogja hozni, mert kapott új gépet. Viszont én ezt lestoppoltam, mert azt hittem, ez az, amit annyira vártam, de sajnos még nem az, csak az eleje miatt hittem :D De persze ezt is imádtam.

Rövid, igazából eseménytelen rész, de ennyivel is közelebb kerültünk :D 

Na mindegy, nem rizsázok tovább,

Jó olvasást!

xxHöri

___________________________________________________________

Tizenhetedik fejezet

Ma van az a nap. Az a nagyon fontos nap a kapcsolatunkban. Kíváncsiak vagytok, hova megyünk?

Vacsorázni? Nem.
Elutazunk valahova? Dehogy.
Valami romantikus? Egyáltalán nem.

A szüleihez megyünk. Tudjátok miért? Mert a szüleinek is most van az évfordulója, és közös ’partit’ szerveznek. Annyi, hogy Niall családja ott lesz. Én pedig valószínűleg egyedül leszek. Még csak a szüleivel és a bátyjával találkoztam.

Ő valószínűleg a rokonaival fog beszélgetni, amíg én többnyire a kanapén fogok üldögélni egyedül, senkivel sem beszélgetve.

Ami nagyon megijeszt, hogy Maura és Bob azt mondták, van egy meglepetésük nekünk. Nagyon remélem, hogy nem lesz olyan kínos, amilyet még nem tapasztaltam.

Erről jut eszembe, tegnap éjjel óta nem beszéltem Niallel. Folyton bámul és próbálkozik, de mindig ellököm, vagy figyelmen kívül hagyom. Mert ezt érdemli. Nem lenne fair tőlem, ha ilyen könnyen megbocsátok. Tényleg összezavart. És ki mondta el mindenkinek azokat a személyes dolgokat? Tudom, hogy részeg volt, de akkor is. Azt mondják, részegen őszintébb az ember. Olyan, mintha mindent megtenne annak érdekében, hogy tönkretegye az életem azzal, hogy szarul bánik velem, miközben én mindennél jobban szeretem őt.

Egész nap otthon voltunk, bár tartottuk a távolságot, nem beszéltünk egymással. Fura, hogy egyikünk sem hagyta el a házat ma. Ami azt jelenti, hogy Niall nem ment el ajándékot venni nekem. Én sem mentem ma ki, de én már megvettem az övét. Azt az órát vettem meg neki, amit annyira nézett mikor a plázában voltunk. De fogadok, hogy ő semmit nem vett nekem. Csak kegyetlenséget és nemtörődömséget kapok tőle. Utálom, hogy szeretem.

Néha már bánom ezt az egész úgy viselkedek veled, ahogy te velem dolgot. Vissza akarom csinálni. Csak oda akarok szaladni hozzá és megölelni, és szorítani őt, míg vissza nem ölel. Csak azt kívánom, hogy visszamenjünk oda, ahol kezdtük.

Már egy órája a plafont bámulom, és a hasam kezd könyörögni a kajáért. Felálltam és a konyhába sétáltam, elhatározva, hogy csinálok magamnak egy szendvicset.

„Harry?!” kérdezte Niall, minden bizonnyal mögülem. Megforgattam a szemem, és nem válaszoltam. Hallottam a lépteit, ahogy közelebb jött.

„Ne merj közelebb jönni.” mondtam. Megfordultam hogy lássam, elég messze van tőlem. Mostanában nem jön túl közel hozzám. Felhorkantam és elsétáltam mellette, figyelmen kívül hagyva az éhséget, ami rám tört.

Hirtelen megragadta a csuklóm. Nem tehetek róla, de megfordultam és úgy meredtem rá.

„Engedj el!” mondtam, megütve a kezét. Azonnal elhúzta.

„Nézd, a tegnap este-”

„Azt mondtam, ne beszéljünk róla! Megmondtam, hogy felejtsd el!” csattantam fel. Ez az első alkalom, hogy tényleg mérges vagyok Niallre. Nem én szoktam kiakadni elsőnek, mindig Niall.

„Igazad van. El kéne felejtenem. Nem mintha nem lett volna még jobb éjszakám.” mondta. Eltátottam a szám. Mit mondott?

„Te köcsög!” kiáltottam. Meg akartam pofozni, de hirtelen elkapta a karom. Dühösen meredt rám, a szorítása a kezemen csak erősödött. Összerezzentem, és egy másodperc töredéke alatt a hűtőhöz lettem szorítva. Mi a franc?

„Talán nem most kéne, de muszáj kimondanom, hogy idegesen még dögösebb vagy.” mondta, a hangja mélyebb volt, az akcentusa pedig erősebb. Kikerekedtek a szemeim, ahogy lemosolygott rám.

Aztán, kezdett lejjebb hajolni, az ajkai a nyakamhoz értek, lassan kidugta a nyelvét és lágyan harapott egyet. Lihegni kezdtem, ahogy a kezeit az oldalamra vezette. Éreztem, hogy lassan megadom magam és lehunyom a szemem, ahogy elmerültem a pillanatban.

De a szemeim kikerekedtek mikor realizáltam a történéseket. Miért engedem neki, hogy ezt csinálja? Nem kéne, nem tudom megengedni neki. Eltoltam magamtól és dühösen meredtem rá.

„Ne érj hozzám.” mondtam, és eltrappoltam mellette, ki a konyhából.

Mi ütött belém? Miért akar megváltozni?