19. fejezet

Szia mindenki!

Kárpótlásul a késésért, és mert félek, hogy páran feladtátok a harcot Niallel szemben, ma délután lefordítottam ezt is. Rövid rész, és ennek a végén is ugyanúgy ki fogtok készülni szerintem, de c'est la vie :P

A következőt vagy Yume megcsinálja hétvégén, vagy én vasárnap, vagy tényleg csak jövő csütörtökön. Az a legvalószínűbb, de úgyis észreveszitek ha nem így lesz :)

Jó olvasást!:)

xxHöri

__________________________________________________________

Tizenkilencedik fejezet

Úgy tűnt, Niall nagyon koncentrált, miközben a hajamat szárította a törülközővel. Nagyon cuki volt. De még mindig nem tudom elhinni, hogy csókolóztunk. Nem volt hosszú, nagyjából 4 másodperc. De nekem elég volt.

Nagyon nehéz nem megbocsátani neki a csók után. Csak még jobban beleszerettem. Már ha ez lehetséges.

Niall elvette a törcsit a hajamról és a fürdőszobai pultra tette.

„Szerintem elég száraz.” mormogta. Kínosan bólintottam, ő pedig kiment a fürdőből, egyedül hagyva engem. Utána futva láttam, hogy a fiókjában kutat.

„Niall?”

„Fordulj meg.” mondta. Összeráncoltam a homlokom. Miért kellene megfordulnom?

„Csak fordulj meg, Harry.” mondta. Hátat fordítottam, mire csoszogást hallottam magam mögül. Fiókok nyitódtak majd zárultak, és végre meghallottam, hogy közelebb lépdel.

Éreztem a leheletét a tarkómon.  Hirtelen egy hideg láncot éreztem meg a nyakam körül. A kezem a nyakam felé indult, ahogy megéreztem a nyakláncot.  Niall ujjai véletlenül érintették a bőröm, ahogy bekapcsolta a nyakláncot.

Megfordulva láttam Niall apró mosolyát, ahogy a kezei a nyakam felé vették az irányt, és ujjai közé vette a medált.

Egy arany, négylevelű lóhere volt. Lenézve észrevettem, hogy valami írás is van rajta.

„Azt jelenti, hogy te vagy a szerencsetalizmánom.” mondta hirtelen Niall. Azt hittem, nem vett nekem ajándékot az évfordulóra, de mégis. Tulajdonképpen emlékezett rá. És hogy én? A 'kabalája'?

Elmosolyodtam, ahogy a nyaklánccal játszottam az ujjaim között.

„Ez gyönyörű. Köszönöm, Niall.” mondtam. Erről jut eszembe, az én ajándékom!

Megragadtam a csuklóját és az ágyhoz húzva leültettem. Én az éjjeliszekrényemhez mentem, és elővettem belőle egy kis fekete dobozt és egy albumot.

Niallhöz sétáltam és a lábai közé ültem, eldöntve, hogy ma este teszek valamit.

„Én egy órát vettem neked.” mondtam, és a csuklójára illesztettem az órát.

„Honnan tudtad, hogy ezt akartam?” kérdezte ránézve, mintha ez lenne a világ legelbűvölőbb dolog a világon. Vállat vonva pillantottam rá.

„Láttam, hogy mennyire szemezel vele, mikor a plázában voltunk. Tudtam, hogy tetszett.” mondtam. Egy csókot éreztem a tarkómon, mire a libabőr végigszaladt a testemen.

„Köszönöm.” súgta Niall. Gyengén bólintottam és megfogtam az albumot.

„Ez is a tied!” mondtam izgatottan.

„Mi ez?” megforgattam a szemem és kinyitottam.

„Egy fényképalbum az elmúlt két évünkről. Nézd, ezek mi vagyunk, tavaly karácsonykor a szüleidnél.” mutattam egy képre, amin én szélesen vigyorogtam a kamerába, Niall pedig unottan bámul.

„Ez pedig te vagy, a szobádban dolgozva.” mutattam egy képre, amin Niall valami papírmunkát csinált.

„Lefényképeztél, anélkül hogy tudtam volna?” kérdezte hirtelen. Ajkamba haraptam, ahogy próbáltam visszafojtani a nevetésem, mert ez valóban igaz volt. Volt egy kamerám, és minden nap lefotóztam vele. Mintha egy emberrabló.

„Uh… nem emlékszem, mikor csináltam, esküszöm.” hazudtam. Niall kuncogott és az orrát az arcomhoz dörgölte, miközben a kezét az enyémhez vezette és összekulcsolta az ujjainkat.

Úristen. Atyavilág. Istenem. Imáim meghallgatásra leltek? Ez komolyan megtörténik.

„Ez mikori?” kérdezte egy képre mutatva a másik kezével.

„Oh, ez akkor készült, mikor a parkban lévő tóhoz mentünk. Csónakáztunk, és tele volt pókokkal, a csónak megbillent, és mindketten a vízbe estünk, és-”

Ajkak szakítottak félbe, mikor találkoztak az enyémekkel. A szemeim kikerekedve bámultak Niallre. Az ő szemei csukva voltak, ajkait lágyan mozgatta az enyémeken. Később én is csatlakoztam, ajkaink lassú ritmusban mozogtak. Becsuktam a szemeim, éreztem a kezét az arcomon, ahogy kicsit tovább fordította a fejét, hogy elmélyítse a csókot.

Tényleg csókolózunk. El sem tudom hinni. Legalábbis nehezen. Mi? Biztos csak egy álom. Egy valóra vált álom.

Eltolt magától és belenézett a kerek, döbbent szemeimbe.

„Csak fogd be.” mondta, és még egyszer összeillesztette ajkainkat.

_________________________________________________________

Reggel egyedül ébredtem. Nem tudom miért. Végigbeszéltük a képeket az albumban, és hogy hogyan találkoztunk.

Tegnap nagyon boldog voltam. Tudom, hogy megbocsátottam neki. Nem tehetek róla. Kicseszettül megcsókolt! Már miért ne bocsátanék meg neki ezek után?!

Kiugrottam az ágyból és lesétáltam a lépcsőkön. Hallottam, hogy van valaki a konyhában. Vajon kapok majd jó reggelt-csókot? Vagy egy szeretlek-et?

Besétálva a konyhába láttam, hogy éppen mosogat. Szélesen elvigyorodtam és hozzá csoszogtam, hátulról a derekára tekertem a karjaim, a fejemet pedig a hátára döntöttem.

„Reggelt, Niall.” mondtam.

„Reggelt.” morogta. Összeráncoltam a homlokom és felemeltem a fejem. Máshogy hangzik? Vagy úgy, mint eddig?

„Jól vagy, Niall?” kérdeztem. Elzárta a csapot és megfordult, eltolva magától. Megtörölte a kezeit egy törülközővel és rám nézett.

„Pakold be a táskád. Készítsd össze a cuccaid holnapra. Nem fogom miattad lekésni a gépet.” mondta érzelemmentes arccal. Csak azt ne mondd, hogy visszatértünk a kezdetekhez. Pedig olyan jól haladtunk.

Mi van a tegnap estével? Jelentett neki bármit is? Elfelejtette a csókokat? Visszatért a régi önmagához. Ismét kegyetlen. És érdektelen.

„Nem hiszlek el.” mondtam kisétálva a konyhából.

Igaz volt a tegnap éjjel? Vagy csak álmodtam? Utálom, hogy ilyen könnyen megbocsátottam, és hogy ilyen naiv voltam. De nem tehetek róla, szeretem.